Pannon Egyetem, Műszaki Informatikai Kar
Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék

Oktatási hírek

Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken az alábbi tárgyak bármelyikét hallgatja, annak írásban és szóban is be kell számolnia a végzett munkáról (ez a tárgy aláírás illetve jegyszerzés feltétele!)

Mérnöki tervezés, (VEMIGT33X0T, VEMIINB3X4T), Tervezés I.(VEMIMIB23xT, VEMIPIB13xT), Önálló laborgyakorlat (VEMIINM255L), Diplomalabor (VEMISAMX0L).

A beszámoló ideje: december 9-11 helyszíne pedig az I/214 vagy más terem. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll.

Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és lehetőleg olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodle-ban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje december 4. szerda 8:00, az addig nem jelentkezett hallgatók automatikusan kerülnek beosztásra. A jelentkezetteket igyekszünk a kívánt időpontra beosztani.

Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.

prezentacio_segedlet

A beszámoló beosztása itt a tanszéki honlapon megtalálható:

A jelentkezés mellett az írásbeli beszámolók elektronikus változatát is mindenki töltse fel a Moodle-ban (a fájlnév: név_neptunkód.pdf). Ennek határideje december 6. 08:00.  

Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken szakdolgozati tárgyat (Szakdolgozat (VEMIGT33X0D, VEMIVI31X15) Diplomamunka (VEMISAMX0M, VEMIINMX1M, VEMKIN322XD), Tervezés II. (VEMIMIB13xT, VEMIPIB23xT)) hallgat, annak be kell számolnia a végzett munkáról (aláírás feltétele!). Annak is be kell számolnia, aki már teljesítette a tárgyat, de még nem adta le a dolgozatát.

A Szakdolgozati beszámoló ideje: November 13. - November 18. A beszámolókat naponta egy-két párhuzamos szekcióban tartjuk változó időpontokban. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll. Mindenki a (sikeres) beszámoló után kapja meg a szakvezető és a témavezető által aláírt témakiírást, amit majd bele kell köttetni a dolgozatba.

Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és olyan időpontra jelentkezzen majd itt a Moodleban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje november 9. 12 óra . Aki nem jelentkezik, azon hallgatókat mi osztjuk be.

Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.

A beszámoló végleges beosztása itt megtekinthető:

A következő táblázatban láthatók a tanszékünk által meghírdetett regisztrációs heti vizsgák. A vizsgákra jelentkezni szeptember 2. hétfő reggeltől a vizsgák előtti nap déli 12 óráig lehet.

Tárgy_kód Név Kurzus_kód Vizsga_kezd Vizsga_vége Vizsga helye (tervek szerint, Neptunban ellenőrizni!)
VEMIVIB243A Analóg áramkörök I. 01_V 2019.09.04. 08:00 2019.09.04. 10:00 I.201
VEMIVI3214V Villamos gépek 01_V 2019.09.05. 08:00 2019.09.05. 10:00 I.201
VEMIVIB1X0V Villamosságtan szigorlat 12 2019.09.05. 08:00 2019.09.05. 10:00 I.201
VEMIVIB248V Villamosságtan II. 01_V 2019.09.05. 08:00 2019.09.05. 10:00 I.201
VEMIVIB232A Adatbáziskezelő rendszerek II 01_V 2019.09.06. 11:00 2019.09.06. 12:00 PC0
VEMKKN3214A Digitális rendszerek és számítógép architektúrák (LEVELEZŐS) 01_L_V 2019.09.05. 09:00 2019.09.05. 11:00 Oktató irodája I208
VEMIKNB113A Számítógép -architektúrák 01_V 2019.09.05. 09:00 2019.09.05. 11:00 Oktató irodája I208
VEMIVIB244D Digitális áramkörök I. 01_V 2019.09.03. 08:00 2019.09.03. 10:00 I.415
VEMIVI1112D, VEMIVIP212D Digitális technika  01_V 2019.09.03. 08:00 2019.09.03. 10:00 I.415
VEMIVI2144E, VEMIVIP244E Elektromosságtan 01_V 2019.09.03. 08:00 2019.09.03. 10:00 I.415
VEMIVIB255P Programozás II. (vill.) 01_V 2019.09.04 9:00 2019.09.04 11:00 I.2

 

 

Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken az alábbi tárgyak bármelyikét hallgatja, annak írásban és szóban is be kell számolnia a végzett munkáról (ez a tárgy aláírás illetve jegyszerzés feltétele!)

Mérnöki tervezés, (VEMIGT33X0T, VEMIINB3X4T), Tervezés I.(VEMIMIB23xT, VEMIPIB13xT), Önálló laborgyakorlat (VEMIINM255L), Diplomalabor (VEMISAMX0L).

A beszámoló ideje: május 13-17  helyszíne pedig az I/214 vagy más terem. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll.

Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és lehetőleg olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodle-ban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje május 7. 8:00, az addig nem jelentkezett hallgatók automatikusan kerülnek beosztásra. A jelentkezetteket igyekszünk a kívánt időpontra beosztani.

Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.

prezentacio_segedlet

A beszámoló beosztása itt a tanszéki honlapon megtalálható:

frissítve

A jelentkezés mellett a minimum 10 oldalas írásbeli beszámolók elektronikus változatát is mindenki töltse fel a Moodle-ban (a fájlnév: név_neptunkód.pdf). Ennek határideje május 10. 08:00.  

 

Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken szakdolgozati tárgyat (Szakdolgozat (VEMIGT33X0D, VEMIVI31X15) Diplomamunka (VEMISAMX0M, VEMIINMX1M, VEMKIN322XD), Tervezés II. (VEMIMIB13xT, VEMIPIB23xT)) hallgat, annak be kell számolnia a végzett munkáról (aláírás feltétele!). Annak is be kell számolnia, aki már teljesítette a tárgyat, de még nem adta le a dolgozatát.

A Szakdolgozati beszámoló ideje: Április 29. - május 2. A beszámolókat naponta egy-két párhuzamos szekcióban tartjuk változó időpontokban. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll. Mindenki a (sikeres) beszámoló után kapja meg a szakvezető és a témavezető által aláírt témakiírást, amit majd bele kell köttetni a dolgozatba.

Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodleban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje április 16. 12 óra lesz. Aki nem jelentkezik, azon hallgatókat mi osztjuk be.

Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.

prezentacio_segedlet

A beszámoló végleges beosztása itt megtekinthető:

  frissítve 04. 28. !!!