Oktatási hírek
Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken szakdolgozati tárgyat (Szakdolgozat (VEMIGT33X0D, VEMIVI31X15) Diplomamunka (VEMISAMX0M, VEMIINMX1M, VEMKIN322XD), Tervezés II. (VEMIMIB13xT, VEMIPIB23xT)) hallgat, annak be kell számolnia a végzett munkáról (aláírás feltétele!). Annak is be kell számolnia, aki már teljesítette a tárgyat, de még nem adta le a dolgozatát.
A Szakdolgozati beszámoló ideje: November 13. - November 18. A beszámolókat naponta egy-két párhuzamos szekcióban tartjuk változó időpontokban. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll. Mindenki a (sikeres) beszámoló után kapja meg a szakvezető és a témavezető által aláírt témakiírást, amit majd bele kell köttetni a dolgozatba.
Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és olyan időpontra jelentkezzen majd itt a Moodleban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje november 9. 12 óra . Aki nem jelentkezik, azon hallgatókat mi osztjuk be.
Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.
A beszámoló végleges beosztása itt megtekinthető:
A következő táblázatban láthatók a tanszékünk által meghírdetett regisztrációs heti vizsgák. A vizsgákra jelentkezni szeptember 2. hétfő reggeltől a vizsgák előtti nap déli 12 óráig lehet.
Tárgy_kód | Név | Kurzus_kód | Vizsga_kezd | Vizsga_vége | Vizsga helye (tervek szerint, Neptunban ellenőrizni!) |
VEMIVIB243A | Analóg áramkörök I. | 01_V | 2019.09.04. 08:00 | 2019.09.04. 10:00 | I.201 |
VEMIVI3214V | Villamos gépek | 01_V | 2019.09.05. 08:00 | 2019.09.05. 10:00 | I.201 |
VEMIVIB1X0V | Villamosságtan szigorlat | 12 | 2019.09.05. 08:00 | 2019.09.05. 10:00 | I.201 |
VEMIVIB248V | Villamosságtan II. | 01_V | 2019.09.05. 08:00 | 2019.09.05. 10:00 | I.201 |
VEMIVIB232A | Adatbáziskezelő rendszerek II | 01_V | 2019.09.06. 11:00 | 2019.09.06. 12:00 | PC0 |
VEMKKN3214A | Digitális rendszerek és számítógép architektúrák (LEVELEZŐS) | 01_L_V | 2019.09.05. 09:00 | 2019.09.05. 11:00 | Oktató irodája I208 |
VEMIKNB113A | Számítógép -architektúrák | 01_V | 2019.09.05. 09:00 | 2019.09.05. 11:00 | Oktató irodája I208 |
VEMIVIB244D | Digitális áramkörök I. | 01_V | 2019.09.03. 08:00 | 2019.09.03. 10:00 | I.415 |
VEMIVI1112D, VEMIVIP212D | Digitális technika | 01_V | 2019.09.03. 08:00 | 2019.09.03. 10:00 | I.415 |
VEMIVI2144E, VEMIVIP244E | Elektromosságtan | 01_V | 2019.09.03. 08:00 | 2019.09.03. 10:00 | I.415 |
VEMIVIB255P | Programozás II. (vill.) | 01_V | 2019.09.04 9:00 | 2019.09.04 11:00 | I.2 |
Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken az alábbi tárgyak bármelyikét hallgatja, annak írásban és szóban is be kell számolnia a végzett munkáról (ez a tárgy aláírás illetve jegyszerzés feltétele!)
Mérnöki tervezés, (VEMIGT33X0T, VEMIINB3X4T), Tervezés I.(VEMIMIB23xT, VEMIPIB13xT), Önálló laborgyakorlat (VEMIINM255L), Diplomalabor (VEMISAMX0L).
A beszámoló ideje: május 13-17 helyszíne pedig az I/214 vagy más terem. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll.
Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és lehetőleg olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodle-ban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje május 7. 8:00, az addig nem jelentkezett hallgatók automatikusan kerülnek beosztásra. A jelentkezetteket igyekszünk a kívánt időpontra beosztani.
Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.
A beszámoló beosztása itt a tanszéki honlapon megtalálható:
frissítve
A jelentkezés mellett a minimum 10 oldalas írásbeli beszámolók elektronikus változatát is mindenki töltse fel a Moodle-ban (a fájlnév: név_neptunkód.pdf). Ennek határideje május 10. 08:00.
Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken szakdolgozati tárgyat (Szakdolgozat (VEMIGT33X0D, VEMIVI31X15) Diplomamunka (VEMISAMX0M, VEMIINMX1M, VEMKIN322XD), Tervezés II. (VEMIMIB13xT, VEMIPIB23xT)) hallgat, annak be kell számolnia a végzett munkáról (aláírás feltétele!). Annak is be kell számolnia, aki már teljesítette a tárgyat, de még nem adta le a dolgozatát.
A Szakdolgozati beszámoló ideje: Április 29. - május 2. A beszámolókat naponta egy-két párhuzamos szekcióban tartjuk változó időpontokban. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll. Mindenki a (sikeres) beszámoló után kapja meg a szakvezető és a témavezető által aláírt témakiírást, amit majd bele kell köttetni a dolgozatba.
Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodleban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje április 16. 12 óra lesz. Aki nem jelentkezik, azon hallgatókat mi osztjuk be.
Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.
A beszámoló végleges beosztása itt megtekinthető:
frissítve 04. 28. !!!
Aki ebben a félévben a Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszéken az alábbi tárgyak bármelyikét hallgatja, annak írásban és szóban is be kell számolnia a végzett munkáról (ez a tárgy aláírás illetve jegyszerzés feltétele!)
Mérnöki tervezés, (VEMIGT33X0T, VEMIINB3X4T), Tervezés I.(VEMIMIB23xT, VEMIPIB13xT), Önálló laborgyakorlat (VEMIINM255L), Diplomalabor (VEMISAMX0L).
A beszámoló ideje: december 10-12 helyszíne pedig az I/214 vagy más terem. A szóbeli beszámoló egy 10 perces prezentációból (projektor, laptop biztosítva lesz) és az azt követő 5 perces vitából áll.
Mindenkit megkérünk, hogy előzetesen egyeztessen konzulensével, és lehetőleg olyan időpontra jelentkezzen majd a Moodle-ban, amikor a konzulense is ráér, hogy ott tudjon lenni a beszámolón. A jelentkezés végső határideje december 4. kedd 8:00, az addig nem jelentkezett hallgatók automatikusan kerülnek beosztásra. A jelentkezetteket igyekszünk a kívánt időpontra beosztani.
Az egy szekcióba beosztott hallgatóknak végig kell hallgatniuk a többi előadást is, hogy ne zavarják kollégáikat a folyamatos ki-be járkálással.
A beszámoló beosztása itt a tanszéki honlapon megtalálható:
A jelentkezés mellett a minimum 10 oldalas írásbeli beszámolók elektronikus változatát is mindenki töltse fel a Moodle-ban (a fájlnév: név_neptunkód.pdf). Ennek határideje december 7. 08:00.